Oldalak

2011. január 25., kedd

A hunhir is tévedhet, pár kritikai észrevétel.


Pár gondolat a hun híren megjelent Varga Imre: Saját média nélkül a Jobbik is elbukik, című írására.

Ilyenkor vagyok úgy, hogy nagyon köszönjük, de talán jobb lett volna, ha az illető inkább elmegy sörözni.
Néhány idézet:

"végre itt lenne az ideje annak, hogy a Jobbik felhagyjon a liberális sajtó kegyeinek keresésével, és hozzáfogjon a párt fennmaradását tekintve létfontosságú saját média kiépítéséhez"

Én nem tudom, mikor kereste a Jobbik a liberális sajtó kegyeit. Varga úr biztosan tudja, ezért említett a cikkben konkrét példákat is...

"Úgy tűnik, hogy a Jobbik vezetői – köztük volt MIÉP-esek is – nincsenek tisztában azzal, hogy Csurka István pártja milyen eszközökkel győzte le a teljes elhallgatására, kirekesztésére törő ballib médiahatalmat, és került be a parlamentbe az 1998-as választásoknak köszönhetően. A titok az volt, hogy az 1994-es választásokon elért másfél százalék alapján a MIÉP-nek járó kevesebb, mint 20 millió forintot szinte teljes egészében a Magyar Fórum megerősítésére fordították."

Talán nemcsak nekem tűnik fel mint erős logikai bukfenc, hogy a MIÉP esetében követendő sajtópolitika, hogy volt egy hetilapjuk (több nekik sem), míg az, hogy nekünk is van egy, az már kevés. Nem is beszélve arról, hogy Csurka kilépése után a MIÉP parlamenti frakcióval rendelkezett '94 előtt az országgyűlésben, tehát pénz nemcsak akkor jött, amikor költségvetési támogatást kaptak a '94-es választások után. Nem is beszélve arról, hogy '94-re a magyar Fórum már egy bejáratott újság volt mint az MDF korábbi lapja (a név sem véletlenül az, ami) Csurka István főszerkesztésével, az ő stílusában, tehát eleve megvolt egy olvasói bázis is.

Egyébként meg én magam minden héten megvettem a Magyar Fórumot, olvastam. Színvonalában a bar!kádot meg sem közelítette, de ez igazából mindegy, mert a törzsközönségnek - nekem is - tökéletesen megfelelt. A gond csak az, hogy a MIÉP legjobb szereplése országgyűlési választásokon 5,54% volt, ezért én nem fognám erre az esetleges további sikerek hiányát.

"Csurka nem sajnálta arra a pénzt, hogy szakmailag felkészült és népszerű szerzőknek biztosítson publikálási lehetőséget a tulajdonában lévő hetilapban. Lovas Istvántól Szentmihályi Szabó Péterig nagyon sok olyan szerzője volt akkoriban a Magyar Fórumnak, aki napjainkban a fideszes sajtót erősíti. "

Hát, nekem erről kicsit eltérő információim vannak, bár ez a Varga Imre nevű tag rendszeres írója, talán szerkesztője is volt a Magyar Fórumnak. Lovas talán pár hónapig, ha írt a Magyar Fórumban, Szentmihályi Szabó Péter pedig ugyan minden számban, de nagyon keveset. Imádtam az írásait, és mindig is szerettem volna, ha jóval többet ír, de nem ezt tette. Hogy el tudjátok képzelni, arányosan kb. annyi helye volt, mint most az LMP-s képzeletbeli naplója. Ugyanígy egy csík volt a lap szélén, azzal a különbséggel, hogy a másik oldalon. Csurkának (illetve pontosabban hű élettársának, Balláné Papolczy Gizellának) éppen nem a pontos elszámolás volt az erőssége, de erről bővebbet majd személyesen, ha valakit érdekel.

Egyébként pedig a szakmailag felkészült és népszerű szerzők kitétellel is vitatkoznék. Mondom, a színvonal többnyire borzasztó volt, ha elvonatkoztattunk a politikai tartalomtól.

Továbbá valamennyi újságírónak kivétel nélkül átutalták a megjelent cikkekért járó honoráriumot. Akkoriban a Magyar Fórum nem keresett ürügyeket és kifogásokat – mint napjainkban a Barikád –, hogy az elvégzett munkáért ne kelljen fizetnie.

Lásd előbb. Mondjuk itt is az tetszik, hogy tele van az írás konkrétumokkal...

Meg is lett az eredmény. A korábban tízezernél is kisebb számban megvásárolt Magyar Fórum eladási példányszáma megközelítette az ötvenezret. A MIÉP tömegrendezvényeinek létszáma elérte a százezer főt, és az összes közvélemény-kutató által teljesen esélytelennek tartott nemzeti radikális párt bekerült a magyar Országgyűlésbe.

Az eredmény 5,54% lett, aminek persze nagyon örültünk, sőt, fél méterrel a föld felet jártam, pláne jogi egyetemistaként, ahol a többség - nem meglepő módon - nem éppen a MIÉP iránti elkötelezettségéről ismertetett meg. A MIÉP tömegrendezvényei meg aztán tényleg gőzlevezetések voltak. Imádtam ott lenni, 2002. március 15-én, három héttel a választások előtt több mint 200 ezren voltunka Hősök terén, mindenki tutira vette, hogy 10% felett leszünk. Aztán még annyian sem szavaztak ránk, mint amennyien a Hősök terén ott voltak.

"A MIÉP-es médiától – Magyar Fórum hetilap, Havi Magyar Fórum folyóirat, Pannon rádió, Függetlenség internetes hírportál – Csurka később sem sajnálta a pénzt. Ennek köszönhetően egy időben a Pannon volt a leghallgatottabb budapesti rádió."

Az infóim nekem erről is mások. Tény, hogy a Pannon Rádió nagyon jó húzás volt, akkor is, ha Bp-től 20 km-re már nem lehetett hallgatni. A különbség csak az, hogy egy ilyen frekvenciát nem elég csak akarni megszerezni, sőt, még a pénz rendelkezésre állása sem biztos, hogy elég, ha nem kapsz frekvenciát, nehezen tudsz ilyen rádiót megcsinálni. 2002-ben a kormányváltás után fél év után már nem volt frekvencia, Pannon Rádió meg csak az interneten, aztán ott sem.

Lehet, hogy a Jobbikban vannak olyan érdekcsoportok, amelyek saját zsebre dolgoznak, egyéni meggazdagodásra kívánják felhasználni a pártot megillető állami támogatást. Mivel a belső erőviszonyokat nem ismerem, biztosat nem mondhatok.

Meg az is lehet, hogy én vagyok Tenzin Gyatso, a dalai láma. Nem mondom, hogy lehetetlen, amit ír, de ugye azok a fránya konkrétumok... És ugye, biztosat ő sem mondhat, de azért leírja. Ő volt ugye az egyik, Csurkáék által megfizetett "szakmailag felkészült" szerző.

Az mindenesetre érthetetlen, hogy – miközben folyamatosan keresik a ballib sajtó kegyeit – szinte figyelemre sem méltatják az önálló kommunikációt. Továbbá egymilliárd forint is kevés számukra annak a feladatnak a megoldásához, ami Csurkának 16 millióból sikerült.

Keressük a ballib sajtó kegyeit, már másodszor. Meg figyelemre sem méltatjuk az önálló kommunikációt, persze. Először is, nincs 1 milliárdunk. Tárgyi tévedés ugyan, aminek a feltérképezése ugyan feladata lenne egy szakmailag felkészült újságírónak, de hát mindenre nem juthat idő cikkírás mellett. Másodszor pedig még nem volt úgymond teljes adóévünk, tehát azt kijelenteni, hogy a pénzt rosszul költöttük el, és már januárban, hát...

Azt azért tegyük hozzá, hogy a MIÉP azért bukott el, mert egyszerűen nemvolt bázisa, szervezettsége vidéken. Fogalmam sincs, mire költötték a pénzt, ami a rendelkezésükre állt, de hogy erre nagyon keveset költöttek, és hogy ezt rosszul tették, az tuti.

Még nem késő. Csupán a Jobbik felelős döntéshozóin múlik az erős és hatékony nemzeti radikális média megteremtése. A pártnak és alapítványának járó állami támogatás több mint elegendő ennek a nélkülözhetetlen feladatnak a teljesítéséhez.

Tényleg nem késő. De aki azt hiszi, hogy csak úgy simán TV-csatornát tudunk indítani, vagy akár csak egy rádiót - ami a tényleg nagyon hasznos egykori Pannon Rádióval ellentétben országos lefedettségű - mert erre a pénz elég, és a frekvenciát meg boltban meg lehet venni hozzá, azzal nehéz lesz vitába szállni.

Egyébként rajt van a vezetőség az ügyön, tudtommal folyamatosan tárgyalnak, emberek vannak megbízva. Ha olyan egyszerű lenne a dolog, már vettünk volna felületet.

Természetesen nem baj, hogy ilyen cikkek megjelennek, elvileg ez egy szabad ország. Arra kérek viszont mindenkit, hogy igen erős forráskritikával illesse ezeket az írásokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az Ön bejegyzését előzetesen moderáljuk, elkerülendő a szándékos provokációt és egyéb rosszhiszemű írások, tartalmak megjelenését. Megértését köszönjük.

Kérem a megjegyzést kezdje a nevének megadásával, ha szeretné.