Oldalak

2010. szeptember 30., csütörtök

A nagy átverés!!!!!


GÁL PÉTER PÁL,
a Jobbik székesfehérvári polgármesterjelöltje emlékeztetett rá, Warvasovszky Tihamér, a város korábbi polgármestere elkerülte az elszámoltatást, de az átverés folytatódik, hiszen Pénzes Mihály, aki sok évig a helyi MSZP meghatározó alakja volt, Farkas László, az SZDSZ frakcióvezetője és Fertő László, egykori helyi Fidesz-alapító, majd MDF-jelölt Civil Mozgalom néven kampányol. Gál szerint csak a Jobbik meghatározó önkormányzati jelenléte biztosíthatja az ilyen és hasonló átverések leleplezését és a valódi elszámoltatást. A jelölt a képviselőjelöltekkel október 2-án 13 órától beszélgetésre várja a választókat a Bregyó-közi sportcentrumban.

Semmi gond a fidesz soha nem csal!

Kubatov folytatja: „Minden házhoz van kulcsunk”
Hogy milyen megszorítások várhatók a Fidesztől a választás után? „Lesz majd egy olyan periódus a kormányzásnál, amikor el fog fogyni a táborunk” – árulja el többek közt szavazóik betervezett kiábrándulását Kubatov Gábor a balatonőszödi balatonszárszói „szenvedélyes igazságbeszédében”.
A Nagy Testvérnek végeA Kuruc.infón alább közzétett hangfelvétel előzménye az áprilisban szintén a hírportálunkon feltárt Kubatov-beszéd. A Fidesz kampányfőnöke és pártigazgatója 2009. szeptember 1-jén a zsideszes fiatalok balatonszárszói „nyári egyetemén” a 2010-es kampány előkészületeiről tartott beavatást. Orbánék e szárszói maffiaülésén bűncselekményekre oktatták a fiatalokat, és készültek a Nagy Csalásra. Tavasszal be is jött.
Kubatov elárulta, hogy Orbán Viktor és a teljes pártelnökség hozzájárulásával a Fidesz egy olyan országos adatbázist épített ki, melyben mindenki pártszimpátiáját rögzítik. Ezt felhasználhatják majd támogatások osztásánál (pl. az önkormányzatokban), vagy épp tisztogatásra a közalkalmazottaknál. Kubatovék korábban tagadták, hogy gyűjtenék az információkat, de az áprilisban kiszivárgott hangfelvétel végre bizonyítékul szolgált arra, amit eddig csak sejteni lehetett, amit eddig csak kiábrándult fideszes aktivisták mondtak: közvélemény-kutatásokkal, szomszédok megkérdezésével és más módszerekkel mindenkinek a pártpreferenciáját begyűjtik, nyilvántartják. Ezért kellett a kétmillió ajánlószelvény is, és persze azt is feljegyzik, milyen indokkal nem adja át valaki a kopogtatócéduláját

Ha mindezeket a törvénytelenséget a Jobbik követné el, az ügyészség bizonyosan kezdeményezné a párt feloszlatását, s a személyes adattal való visszaélés bűncselekményét támogató elnökség több éves börtönbüntetést kapna, ami normális esetben járna is a jogosulatlan adatkezelésre gyakorlatilag utasítást adó Fidesz-elnökségnek. Áprilisban azonban még házkutatást sem tartottak a Nagy Testvérnél, s ahogy Kubatov megúszta korábbi autólopási (más forrásaink szerint biztosítási csalási) ügyeit is, úgy ma politikusbűnözőként is semmibe veheti a törvényeket.
Az alábbi felvétel közzététele előtt egy nappal a Kuruc.info kérte a BRFK-t, hogy sürgősen tartsanak házkutatást Zombory Miklós ferencvárosi fideszes képviselő (és jelenleg is jelölt) lakásán, ahol Kubatov szerint a szekrény mögött tartja egy füzetben a helyi választók pártszimpátiájának törvénytelen listáját. Ha a Magyar Gárdáról van szó, rögtön lép a rendőrség; lássuk, most is olyan gyorsak? (Zombory Miklós a Fidesz választókerületi elnöke és alpolgármester volt, a telefonkönyv szerint a Lónyay utca 45-ben (2. em. 14.) lakik, telefonszáma: 06-20-329-1583.)
Kubatov kiszivárgott előadása szerint tehát a Fidesz kicsiben már 2002-ben élt a választási csalásnak azzal a módjával, melyet akkor még csak az MSZP végzett tömegesen: szavazóköri delegáltjuk délután telefonált a pártközpontba, hogy ki nem volt még szavazni, s törvénytelen adatbázisuk segítségével mozgósították szimpatizánsaikat.
Végül nézze meg, milyen frappánsan reagált a Fidesz az első Kubatov-felvétel kiszivárgására:

A tavaszi botrány óta történt fejlemény, hogy a Kubatov Gábor válaszaként közzétett „MSZP-videóról” kiderült, hogy azt is Kubatovék csinálták. Bár életszerű, hogy a szocionisták is vezetnek adatbázisokat, az eltorzított hang visszakódolása után (mivel egy olcsó programot használtak a torzításra) kiderült, hogy valójában Kubatov titkára, Kádár Tibor, az ún. Szabad Európa Csapat nevű Fidesz-akciócsoport vezetője beszél a kamuvideón, melyet visszaállított hanggal itt tekinthet meg:

Így már talán az MSZP is támogatni fogja a vizsgálóbizottság felállítását, melyet Novák Előd még tavasszal kezdeményezett, azonban 78 képviselő aláírása kell hozzá. A Jobbik alelnöke az Országgyűlés legutóbbi ülésnapjának utolsó felszólalójaként napirend után is épp Kubatovról beszélt, érdemes ezt összefoglalásként megtekinteni.

2010. szeptember 27., hétfő

Szavazz a jobbik jelöltjeire!

Novák Előd lesz a vendégünk!


MEGHÍVÓ

A Jobbik Székesfehérvári Alapszervezetének meghívására, Novák Előd, a Jobbik alelnöke tart előadást a Technika Házában, szeptember 29-én, szerdán 18 órakor .
A rendezvényen megismerhetitek a Jobbik székesfehérvári polgármesterjelöltjét illetve önkormányzati képviselőjelöltjeit.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A Jobbik Székesfehérvári Alapszervezete

Pár kép a lecsófesztiválról.


































































































Vona Gábor Székesfehérváron



A Jobbik városi szervezete meghívására Vona Gábor Székesfehérvárra látogatott 2010 szeptember 25-én, szombaton.
A Jobbik elnöke, valamint polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei a Fehérvári Vigasságok programsorozat ideje alatt, délután 17 órától vártak mindenkit nagy szeretettel az Országalma közelében lévő Jobbik faház mellett.

2010. szeptember 23., csütörtök

Mi a globalizáció?





Kérdés: Mi a globalizáció?

Válasz: Diana hercegnő halála.

Kérdés: Mire alapozza a feltevését?



Válasz: Egy angol hercegnő egyiptomi barátjával karambolozott egy francia alagútban, egy német autóval utazva (melyben holland motor ketyegett), amit egy belga sofőr vezetett, aki skót whiskyt piált, és akiket japán motoron egy olasz paparizzi követett, majd amerikai orvos akart megmenteni brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték neked, egy magyarnak, aki kínai ruhákba öltözve tajvani monitort bámulsz, és azon aggódsz hogy a német bank által adott svájci frank alapú hiteled mikor bukik be a zsidó kormányod miatt!!!

2010. szeptember 21., kedd

Ébresztő, Fehérvár! Az átverés folytatódik…….

Ébresztő, Fehérvár!
Az átverés folytatódik…….

Még le sem nyeltük a békát, hogy a szocialista Warvasovszky Tihamért az új kormány számonkérés helyett az Állami Számvevőszék alelnöki székébe repítette, itt az újabb átverés.

A város mszp-s alpolgármestere,- a fűtőerőmű privatizátora, a színházfelújítás politikai felelőse -, és az szdsz jelenlegi frakcióvezetője - a szociális lakáskiutalásokért felelős bizottság volt elnöke- fogott össze a volt fideszes megyei elnökkel, hogy magukat civilnek álcázva újra átverjék a jóhiszemű fehérvári választókat. Kérem a fehérváriakat, ne hagyják magukat átverni! Székesfehérvár a mi városunk, segítsenek újraéleszteni! Támogassák a Jobbik jelöltjeit, mert mi valóban átalakítjuk a szociális támogatási rendszert, valóban fellépünk a létező cigány bűnözés ellen. Mert a Jobbik megalkuvás nélkül megkezdi a számonkérést. Mert mi soha nem kötöttünk és nem kötünk paktumot. Mert nálunk betelt a pohár.

És Önöknél?

Vona Gábor Székesfehérváron

Találkozzon Vona Gáborral a (Székes)Fehérvári Vigasságok-on

A Jobbik városi szervezete meghívására Vona Gábor látogat Székesfehérvárra szeptember 25-én, szombaton.




A Jobbik elnöke, valamint polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei a Fehérvári Vigasságok programsorozat ideje alatt, délután 17 órától várnak mindenkit nagy szeretettel az Országalma közelében lévő Jobbik faház mellett.

Jöjjön és ismerkedjen meg személyesen a Jobbik székesfehérvári jelöltjeivel, valamint az általuk kidolgozott, a város újraélesztését és megtisztulását célzó Szent István Programmal!

Jobbik Székesfehérvári Alapszervezete

2010. szeptember 20., hétfő

Éjen a liberalizmus.

Az alábbi választási plakát nem Törökországban készült, nem is valamely más, muszlim államban, hanem a szomszédos Ausztriában.

A plakáton az osztrák szocik egyik jelöltje látható, egy bevándorló, aki a török anyanyelvén hívja a bolsevizmus továbbépítésére bevándorló honfitársait. Ismétlem: mindez a szomszédunkban történik!

(Kuruc.info)




Talán még eljön az a nap, mikor nyíltan is felvállalja héber nyelven a politikai nézeteit egy-egy magyarnak vélt politikai párt. Kérnék megfejtéseket vajon kire gondolok?!

2010. szeptember 18., szombat

Zászlótartót vegyenek!











A zászlótartók 3 különböző méretben készülhetnek, 4mm-es korrózió álló acélból lézerrel vágva, majd kézi munkával összehegesztve, csiszolva.
Befoglaló méreteik:
nagy: 73cm x 48cm
közepes: 49cm x 32cm
kicsi: 32cm x 21cm

Cső belső átmérők:

nagy, közepes: 26mm
kicsi: 16mm

A "bevezető" árak így alakulnak:
nagy: 19.200Ft +ÁFA
közepes: 12.800Ft +ÁFA
kicsi: 8.600Ft +ÁFA

Ezek az árak gyakorlatilag önköltséget jelentenek, hiszen egyedi gyártásban készültek a tartók.

Makai András
30-444 7659
zaszlotarto@gmail.com
http://zaszlotarto.fw.hu

2010. szeptember 15., szerda

Megasztár VS XFAKTOR










Nagy lázban ég az ország, na meg a befektetők. Vajon hány bőrt lehet lehúzni a szamárról, míg végül ki jön a futószalagról egy újabb STAR. De addig is nézzük ezeket a drága embereket, kis csillagokat vagy X-eket. Hallgathatjuk a sok pop-rock agyonjátszott rágógumit, amit kapunk éjjel nappal a rádiókból. Régen még Presszer piciben volt annyi, hogy megkérdezte "és magyar számot elő tudna adni"? Ma már, ilyen nincs.

Szólt neki valaki, hogy forradalom volt?

Sajnos ősz fejjel meg kellett érni a magyarságnak, hogy egy román srác ad elő magyar számot. A Pikantéria csúcsa, egy nemzet szégyene. Köszönjük Olaru Bogdan Christian. Soha nem küldtem még senkire sms-t, neki fogok.

2010. szeptember 9., csütörtök

2006 szégyene mai napig itt kísért.





Drága barátom, ha te úgy gondolod, hogy még ma is az mszp-re akarsz szavazni, kérlek keress egy jó elmeorvost, mert garantáltan baj van az agyaddal. Fideszes barátaimnak üzenném, ne felejtsük el, mai napig politikai foglyok vannak börtönben és ma már OV a király nem feri.

"Nem tudni dolgokról, az nem érdem. Nem válasz semmire, az, hogy nem értem."
Ismerős Arcok

2010. szeptember 7., kedd

A kecske is jól lakott, a ká...... emberek hova tünt a káposzta ?


Közpénzcsapolás , avagy foci MSZP-SZDSZ módra Fehérváron!

Avagy melegítsünk fel egy régi káposztalevest, ami talán nem is hűlt.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a Fehérvár FC Kft. botrányos szerződéskötései miatt hűtlen kezelés gyanújával megindított nyomozásnak. A baloldali vezetésű önkormányzat 84 %-os tulajdonában lévő, szocialista futballvezetők siserehadát felvonultató klubnál évtizedek óta tékozolják felelőtlenül a közpénzt. A klubot - amelytől nemrégiben vonta meg a névhasználati jogot a korábbi szponzorcég - körüllengő gyanús ügyletek sorát szaporítja, hogy az ellenzék szerint Székesfehérvár szabad demokrata alpolgármestere, Szelier András augusztusban februárra visszadátumozott szerződéseket szignált a klub nevében.

Bár a szocialista-szabad demokrata városházi hatalmi tengely a baloldali többség szavazataival megakadályozta, hogy a székesfehérvári önkormányzat vizsgálóbizottság alakuljon a labdarúgó klub gazdálkodásának átvilágítására, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) feljelentése nyomán folytat nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával.
Gyanúsított még nincs, gyanús szerződések és gyanús szerződők azonban bőségesen akadnak. Ellenszolgáltatás nélküli kifizetések, botrányos autólízing, indokolatlanul elengedett követelés. Mindezeket vizsgálja a rendőrség. És a különböző ügyek mögött városi politikusok állhatnak: Maráczi Endre (MSZP) volt ügyvezető, Varga Endre (MSZP) technikai vezető, Viniczai Tibor (MDF), a kft. volt ügyvezetője, Pénzes Mihály, az MSZP székesfehérvári elnöke, a Fehérvár FC felügyelőbizottsági elnöke, valamint Szigli István független (MSZP-FIDESZ) képviselő. Utóbbi Centerhalf Kft. nevű cégével is szerződött a Fehérvár FC, ami a városatya státusát tekintve jogilag és etikailag egyaránt összeférhetetlen.
Balsay István, a Fidesz parlamenti képviselője a szövevényes ügy kapcsán a Magyar Nemzetnek elmondta: Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester, szocialista honatya a rendőrségi feljelentéssel csupán előremenekül, hiszen ezzel nem tudja eltussolni a tényt, hogy a kétes szerződéskötésekről hivatalból tudomása volt, de az MLL által kirobbantott botrányig semmit sem tett azok tisztázására. Balsay szerint okirat-hamisítás gyanúját veti föl, hogy Szelier András szabad demokrata alpolgármester az augusztusi bajnoki rajt előtt februárra visszadatált szerződéseket írt alá. Ezt az SZDSZ politikusa elismerte, mondván, ügyvezető híján nem volt másnak aláírási joga a klubnál, így az akkor még Videoton névre hallgató klub nem indulhatott volna a nemzeti bajnokság élvonalában.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu 2004. október 29

Azóta a kecske a mi kecskénk lett, most Ő keresi azokat a káposztákat, amit a haverjaival együtt felfaltak.

A mesének itt vége
te csak hunyd le kis szemed, aludj el szépen, kis Balázs.




2010. szeptember 6., hétfő



Pénzes Mihály (3. vk.) önkormányzati képviselő
1973-ban született Enyingen. Gyerekkora óta él Székesfehérváron. „Úgy gondolom, hogy a város egészét érintő programokon túl, a helyi kérdéseknek is fontos szerepet kell biztosítanom, ha támogatásukkal képviselhetem Önöket az önkormányzatban.”

Fehérvár tv szerint.

De fiatal vagy Misi bácsi:P Vagy titkolod a korodat, vagy ne adj isten a múltadat. Jó is lehet ez a civil köntös a választó úgysem tuja mit tettél itt az elmúlt 20 évben. Mert ugyebár a választói emlékezet nem több mint 2 hét max. Legalábbis a magadfajták szerint. Hát nem..

FankaDeli - Rosszkor rossz helyen

Kötelező házi feladat!

Talán az egyetlen ember aki elmeri mondani a világgazságait a magyarságot ért sérelmeket. Minden Világpanoráma után az jut eszembe, csoda, hogy még nem nyírták ki a műsort.
Szaniszló Ferenc az 1990-es években, a délszláv frontokon háborús tudósítóként vált ismertté. Ő számolt be először Szentlászló és más magyar falvak szerb terroristák általi lerombolásáról is a háborúban.



Szent István Művelődési Ház

KIS ESTI DISPUTA

Szeptember 7. 18 óra

Vendég:
SZANISZLÓ FERENC
külpolitikai újságíró, műsorvezető

Belépő 600 forint, diák, nyugdíjas 300 forint, illetve Támogatójegy!

2010. szeptember 5., vasárnap

Felállt a csapat


Mind Gál Péter Pál polgármesterjelölt, mind a város 14 körzetének jobbikos önkormányzati képviselőjelöltje leadta az induláshoz szükséges kopogtatócédulát a helyi választási bizottságnál. Ezt Gál Péter Pál, a Jobbik városi elnöke, polgármesterjelöltje jelentette be pénteken, a Városház téren tartott sajtótájékoztatóján.



A Jobbik városi elnöke újságírók előtt köszönetet mondott mindenkinek, aki a választási kampányban munkájával segítette a párt jelöltjeit az induláshoz szükséges feltételek teljesítésében, egyúttal megköszönte azoknak a támogatását is, akik ajánlószelvényeiket a nemzeti radikális párt jelöltjeinek adták. Kifejtette továbbá, hogy az önkormányzati választási törvény nyáron elfogadott módosítása minden jelölő szervezetnek nehézséget okozott, de a Jobbik erejét, szervezettségét mutatja az is, hogy ezen nehézségeket gond nélkül le tudta győzni a párt, és néhány ellenfelével szemben tiszta eszközökkel, saját erőből képes volt összegyűjteni a szükséges mennyiségűt jóval meghaladó kopogtatócédulát.

Sajtótájékoztatója végén a Jobbik városi elnöke kért mindenkit, aki eddig szavazatával segítette a párt képviselőjelöltjeit, illetve polgármesterjelöltjét, hogy az október 3-i választáson is maradjanak a Jobbik mellett, egyúttal elmondta, bízik abban, hogy a nemzeti radikálisok következő hetekben ismertetendő Szent István Programja a választók minél nagyobb hányadának a tetszését el fogja nyerni, és minél többen támogatják majd Székesfehérváron is a paktumok nélküli, radikális változást egyedül garantáló Jobbikot.

2010. szeptember 1., szerda

„Nincs miért és nincs mégis,

csak a bizonyosság,

hogy Isten kezében

értelmet nyer minden.”

(Rozványi Dávid)





Kedves Barátaim!

Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön Isten magához szólította két gyermekét.

Kónyi-Kiss Domonkos, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom országos elnökségi tagja és megyei elnöke varázslatos személyiséget kapott Teremtőjétől. Szívvel és lélekkel harcolt. Legjobb tudásával és minden erejével Magyarországot szolgálta. Igen sokan ámulattal néztek fel Rá és vezérként követték.

Simon Péternek szép lelket és rengeteg érzelmet adott az Úr. Lánglelkűként, Jézus-arcúként is nevezték Őt. Versei hűen tükrözik hitét, hűségét, bátorságát. Hazaszeretete a hagyományőrző alkalmakkor is megmutatkozott.

Arra kérlek Titeket, az értetlenségtől széttárt kezeiteket kulcsoljátok imára, ahogy az 512. dicséret 6. verse is írja:

„Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek,

Szólj, hogy legyen szavad ír és gyógyító erő,

Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet,

És mindörökre nő, és mindörökre nő.”

Adjunk hálát azért, hogy szeretetük, barátságuk, kedvességük részesei lehettünk.

Péter barátunkat szeptember 1-én, szerdán fél 16:30-kor a Szabadbattyáni temetőben kísérjük utolsó földi útjára. A családot tolmácsolva kérlek Benneteket, hogy politikai egyenruhát ne húzzatok, ellenben megtisztelhetnétek Pétert a hagyományőrző viselettel.

Domonkos barátunkat szeptember 4-én, szombaton búcsúztatjuk Székesfehérváron. A felravatalozás fél 10:30-12:00-ig tart a Prohászka-ligetben, a Szent László szobornál, ahol beszédet mond Gál Péter Pál, a Jobbik székesfehérvári elnöke, és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke. Ezt követően gépkocsikkal és külön buszokkal együtt vonulunk át a Móri úton található Fecskeparti temetőbe, ahol 14 órától lesz a részvétnyilvánítás a kápolnában, majd kezdődik a temetési szertartás.

A temetés után 17 órakor szentmisére kerül sor a Ciszterci Templomban.

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, örökké.” Dániel próféta könyve, 12:3