Oldalak

2010. október 19., kedd

Egy ÁSZ jelentés margójára……..amikor a fagyi visszanyal!

Érdekes, tanulságos, az önkormányzatok gazdálkodását értékelő, az Állami Számvevőszék által készített jelentés látott napvilágot nemrégiben, melyben az ÁSZ komoly bírálattal illette Székesfehérvár korábbi polgármesterének hitelfelvételi gyakorlatát. A tanulmány szerint városunk a tanítani való példa arra, hogyan nem szabad eladósodni, gazdálkodni. Székesfehérvár szempontjából egyben pikáns, hogy az ÁSZ jelenlegi alelnöke a Fidesz jóvoltából az a Warvasovszky Tihamér, aki ezt megelőzően 12 évig volt a város első embere, és aki kinevezése birtokában már nem mérette meg magát az őszi helyhatósági választásokon.

A jelentés szerint Fehérvár 8,5mrd, írd és mondd, nyolc és fél milliárd forint tőketartozással az „előkelő” harmadik helyet foglalja el a kötvényekben legeladósodottabb városok között, miközben külön bírálandó az az egyedi gyakorlata, mely szerint a tőkét egyösszegű végfizetéssel kell teljesítenie a városnak. Pénzügyi szakemberek szerint a teljes visszafizetendő összeg eléri a 18 mrd, azaz tizennyolc milliárd forintot is!! Látni kell, hogy a város új vezetése, új közgyűlése nemcsak hogy időzített bombán csücsül, de gazdasági szőnyegbombázás vár rá! Természetesen 2012 után, vagyis Warvasovszky és csapata regnálási idején jóval túl.

És ez az ember felkérést kaphatott az Állami Számvevőszék alelnöki posztjára, mely más feladatai mellett épp az önkormányzatok törvényes és helyes gazdálkodását hivatott segíteni és vizsgálni.

Tegyünk hozzá ehhez még egy beszédes tényt, melyet a jelentés, mivel nem volt feladata, nem említ, nevezetesen, hogy Székesfehérvár iparűzési adóbevételek, vagyis saját bevételek tekintetében szintén a dobogón helyezkedik el a magyar nagyvárosok között. Épp ezért érthetetlen, milyen pénzügyi szükségszerűség hajtotta a volt polgármestert, ma ÁSZ alelnököt a mérhetetlen adósságállomány felhalmozására, miközben a városi fejlesztések területén egyértelműen nyoma sincs még e pénz töredékének sem. Milyen lyukak betömködéséhez, minek a finanszírozásához használták fel a felvett hiteleket, felélve a város jövőjét? Hiszen ezek a kötvénykibocsátások hangzatos nevük ellenére egyszerű, ám a város számára halmozottan hátrányos hitelügyletek.

A Jobbik székesfehérvári szervezete, valamint önkormányzati képviselője már hosszú évek óta állította és állítja, hogy a város gazdálkodásával komoly bajok vannak, a város eladósodásának mértéke elfogadhatatlan. Az ÁSZ jelentés megerősít minket igazunkban, valamint abban, hogy Warvasovszky Tihamér esetében nem az érdemtelen kinevezés, hanem a határozott számonkérés ideje kell hogy eljöjjön, és a Fidesz óriási hibát követett el, amikor nem erre a lépésre szánta el magát.

A Jobbik a városi közgyűlés soron következő ülésén kérni fogja, hogy a város hitelfelvételi gyakorlatát vizsgáló ideiglenes bizottság újra kerüljön felállításra, és az immár várhatóan nagyobb és mélyebb irat betekintési lehetőségével élve minden szempontból alaposan vizsgálja meg, elemezze ki az elmúlt ciklusok történéseit. Röviden szólva: kezdődjön meg Székesfehérváron a valódi számonkérés, megalkuvás nélkül!

Mert Székesfehérvárnak is szüksége van a szebb jövőre!


Gál Péter Pál

Jobbik székesfehérvári elnöke, önkormányzati képviselő

Székesfehérvár vagyongazdálkodási tanácsnoka

További cikk a témáról : Heti Válasz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az Ön bejegyzését előzetesen moderáljuk, elkerülendő a szándékos provokációt és egyéb rosszhiszemű írások, tartalmak megjelenését. Megértését köszönjük.

Kérem a megjegyzést kezdje a nevének megadásával, ha szeretné.