Oldalak

2010. október 20., szerda

1956 október 23 Megemlékezések program ajánló!

2010.október 23.-án ünnepi megemlékezést tart a Jobbik székesfehérvári alapszervezete. Immár hagyományosan a helyszín az 56-osok tere 10 óra(József utca - Budai út sarok).
A megemlékezésen részt vesz és beszédet mond Gál Péter Pál a Jobbik székesfehérvári alapszervezetének elnöke továbbá Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Majd ezt követően a koszorúk elhelyezésére kerül sor. A szervezők nevében kérek mindenkit, aki szeretne hozzon magával egy szál virágot.


További programmal várja a Jobbik a megemlékezni vágyókat Budapesten.

13 órától a Szabadság téri Hazatérés Templomban ünnepi istentiszteletet tartanak, ahol ifj. Hegedűs Loránt lelkész hirdet igét. A hívek ezt követően a templomból sétálnak át a Jobbik rendezvényére.

Az 1956-os forradalmat felelevenítő és a 2006-os rendőrterrorról is megemlékező nagygyűlést tart a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az ünnepség hagyományosan a budapesti Deák téren lesz október 23-án, szombaton 15 órától. Az ünnepi program részeként a Jobbik Ifjúsági tagozatának rendezvénye 11 órától lesz, ahol többek között Pörzse Sándor és Staudt Gábor a párt országgyűlési képviselői is felszólalnak.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom, Deák téri megemlékezésen felszólal:
- Balczó Zoltán, a Magyar Országgyűlés és a Jobbik országos alelnöke
- Murányi Levente, 1956-os szabadságharcos és elítélt, a Jobbik alelnöke
- Morvai Krisztina, EP képviselő

A rendezvény után ingyenes utcai koncertet ad az Ismerős Arcok zenekar


Ezen a szent napon, amikor véget érnek Budapest belvárosában a rendezvények, hívunk mindenkit a 18 órakor kezdődő demonstrációnkra, a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületéhez (1108 Budapest, Kozma u. 13.)

Itt egykor, ’56-ban és azután is történelmi események és megtorlások zajlottak, ma pedig itt tartják fogva Budaházy Györgyöt. Nincs 2010. október 23-án ennél szimbolikusabb helyszín. Kérjük, hozzon mindenki magával fáklyát vagy egy szál gyertyát. Mi már ott leszünk, ugyanis 2010. október 23-án, hajnal 3 órától kezdődően 72 órán át figyelmeztető éhségsztrájkot tartunk, 64 fővel, a börtön közelében, követelve a politikai foglyok szabadon bocsátását. A 18 órakor a börtönnél kezdődő tüntetésre viszont - ahol a nemzeti jogvédők és a nemzeti ellenállás vezetői is felszólalnak - mindenkit várunk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az Ön bejegyzését előzetesen moderáljuk, elkerülendő a szándékos provokációt és egyéb rosszhiszemű írások, tartalmak megjelenését. Megértését köszönjük.

Kérem a megjegyzést kezdje a nevének megadásával, ha szeretné.