Oldalak

2010. október 19., kedd

1956-os események Székesfehérváron.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mozgalma Székesfehérvárott a diákságköveteléseivel, tüntetéseivel vette kezdetét. A következő napok eseményeinek középpontjában is a tömegmegmozdulások vitték a fő szerepet, amelyhez azoktóber 24-i sortűz következményeként a gyárak, hivatalok dolgozói ésalkalmazottai is csatlakoztak. (forrás: Városi Levéltár, Csurgai Horváth József)



Az események további menetében a legjelentősebb mozzanat a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság október 27-i megalakulása volt. A forradalom egyik tragikus székesfehérvári eseménye október 24-én, szerda este hét óra körüli időpontban történt. A késő délutáni órákban többségében a város üzemeiben dolgozó fiatalok, diákok gyülekeztek a Március 15-e utcában, innen a csoport a Szabadság térre ment, majd a József Attila Gimnázium diákotthona elé vonult, ahonnan azonban nem engedték ki a tanulókat.

A tüntetés részvevői ezután a statárium és a kijárási tilalom ellen tiltakoztak a megyei tanács, majd a Belügyminisztérium Fejér megyei főosztály épülete előtt. A Sztálin út és a Vöröshadsereg út sarkán álló Szabó-palota egyúttal az Államvédelmi Hatóság székhelye is volt. Amikor a tömeg odaért, a kijárási tilalom még nem volt érvényben. A hivatalos állásfoglalás szerint ekkor "a békésen tüntető tömegben a provokátorok részéről lövések hangzottak el". A karhatalmista alakulat ezt követően riasztó lövéseket adott le, majd az odaérkező szovjet páncélosok a tömegbe lőttek.



A Pirosalma utca sarkán álló, az orosz lakók védelmére kirendelt orosz páncélkocsi ezt követően avatkozott be, és nyitott tüzet a tüntetőkre. A karhatalmisták géppisztolya elől menekülő tüntetőket az orosz páncélos tüze hátulról érte.
A lövöldözés következtében hatan vesztették életüket. Az áldozatok valamennyien fiatalok, 19-22 évesek voltak. Az orosz páncélos tüze a karhatalmistákat sem kímélte. A polgári sebesülteket a megyei kórházba, a karhatalmisták sérültjeit az egykori csapatkórházba - a szovjet katonai kórházba szállították.



A lövöldözésben sokan megsérültek, de a sérültek számáról pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. A katonai kórházban hat rendőrt és rendőrtisztet ápoltak, közülük kettő súlyos, de nem életveszélyes sebesülést szenvedett. A tragikus kimenetelű eseményekről, csak október 26-án jelent meg tudósítás a Fejér Megyei Néplap különszámában, amely egyúttal az újság búcsúszáma is volt. Ebben nyolc fiatal tüntető sebesüléséről adtak hírt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az Ön bejegyzését előzetesen moderáljuk, elkerülendő a szándékos provokációt és egyéb rosszhiszemű írások, tartalmak megjelenését. Megértését köszönjük.

Kérem a megjegyzést kezdje a nevének megadásával, ha szeretné.