Trianon sem végérvényes!

 Lassan közeledik Nemzetünk bénultságának kiváltója, Trianonnak évszázados évfordulója. A Nemzet egyesítés óhaja egyre erősebb, erősebb mint tíz, húsz, vagy harminc éve.
 Százötven éves török uralom, vagy a három évszázados osztrák elnyomás után sem adtuk adtuk át önként területünk a Szent Korona országából, önként nem, a fél világ hadereje is kevés lett volna, ha nincs belső ármány, a bolsevik liberális árulók romboló tevékenysége.
 Ma Brüsszelben román- szlovák küldöttek verik a magyar ellenes tam-tamot a magyar ébredés ellen. Ma Szerbiában terror alatt tartják a magyarokat, ma Szlovákiában jogaikat csorbítják, ma Székelyföldön román szélsőségesek vonulnak a magyarok ellen.
 A nyugat micsoda gyalázatos, minden érzelmet mellőző tette volt Trianon! Másként alakulás esetén ma bizonyára újra a 60 %-ot túlhaladó népesség lennénk a Kárpát- medencében mint Mátyás korában. És ismerve ősi emberséges gondolkodásunk, lenne dél- Erdélyben román, észak- Felvidéken szlovák autonóm tartomány .
Birtokolva ők is a Szent Korona ősiségét és emberségét. Mert úgy gondolom ebben vagyunk mások: nézd az állam alkotó nemzetiség elleni gyűlöletet román, szlovák, és szerb nacionalistákban, látod-e ezt a magyarban? Van-e indulat román, szerb, szlovák kisebbség ellen itthon? Nincs!
Nem is kell, mert ősiségünk okán tudjuk hogy a magyarság újra összekapaszkodik.
 Még idejében kell a liberális Unióból kiugorni, mielőtt összeomlik, hogy aztán egy megkezdődő talpra állás egyik állomásaként egy egységes magyar Kárpát- medence erős államaként tudjuk kivédeni az indoeurópai népesség ellenünk irányuló gyűlöletét. Az Unió lassan elsorvad, a liberális eszmék tomboló dühe még rabszolgaként láncol minket hozzájuk. Az ezeréves Európa egyetlen győztesek által kreált diktátuma sem maradt végérvényesen fenn! Trianon sem fog...

Gondolat, a kormány melletti demonstráció kapcsán

Jó ha az embernek van miben hinnie, van miben bíznia. Jó ha az emberek hisznek a nemzetben, az egységben, az ország feltámadásában. Jó látni hogyha kell, mikor belülről és kívülről is aljas eszméket hirdető, a pénz rabbijainak ordító dühe támadja országunk, akkor az értelmes nép utcára vonul demonstrálva kiállását nemzetünk egysége mellett. És ez a lényeg.
De ez csak a kezdet.
Végig kell verekedni az elmúlt húsz év ország ellenes privatizációijainak felülvizsgálatát, felelősöket kell találni, hogy többé ne legyen ki ezt megtegye,; és olyan törvényeket kell elfogadtatni, hogy a magyar stratégiai ágazatok, energia szektor, vízgazdálkodás,    az erdők, a termőföld, soha semmilyen körülmények között ne kerülhessen külföldi tulajdonba! Ezen szerződések hatályát vesztessék, és a kiárusítókat adjuk a külföldi bitorlóknak, kérjék számon rajtuk a pénzüket. Magyarország a Nemzeté! És hiszem azt hogy a következő választások után, Fidesszel vagy nélküle, de elkezdődik a Szent Korona Országának magára találása, Isten segítse a Jobbikot ebben!

Rövid gondolat az együtt előbbre lépésről

         Hát ismét eljutottunk az IMF-ig!

Itt ez az ország, amely 20 éve még eltartotta magát, és ha kínnal, keservvel is de értéket teremtett, s voltak területek melyek megállták a helyüket a világban. De széles mosolyú igazgatóink és hamar lepaktumozó induló pártjaink  nullára privatizáltak mindent. Ma minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az idegenek gyáraiban idegen országok gazdaságát növeljük.

Szalagmunkás, bérrabszolga, határon túlra csúszó szakmunka… buborékország…

         Micsoda ellentmondás: gyárosaink sokallják a minimálbért, a papíron alig termelő ágazatokból csak csordogál a pénz a költségvetésbe, mégis orvos, tanár, hivatalnok követeli a nyugati bért!

         Követeljék! De követeljék azt is hogy legyen magyar munka a magyar munkahelyen, magyar áru a magyar üzletekben, magyar érdek a magyar kormányban. Ekkor léphetünk együtt előre a jobb fizetés, szebb jövő felé!

         Vagy van valaki ki hiszi hogy a semmiből valami lesz? A munkások, földből élők fuldokolnak az országban, a politikus jól él, az értelmiség meg követel. Inkább követeljék és tegyenek azért, kikerüljünk a kilátástalanságból, hogy megteremtődjön az alap: a magyar munka, mely eredményéből aztán orvos, tanár, hivatalnok jussa szerint részesüljön.

         Közösen, egymást nem lenézve, ha akarjuk sikerülne eltépni a láncot, mely a még most fennálló világrendhez köt minket. Legyünk, amennyire lehet, önfenntartó ország. A Nemzet minden osztálya, rétege, kasztja tudja azt hogy a többiek nélkül nincs békés jövő! Mindenki nézzen önmagába, megtesz-e mindent hogy erős talpon álljon az ország? Letudja-e győzni irigységét, igényét kiváltságaira? Emberséges tud-e lenni az embertelen világban?

         Akkor hajrá! Ne a nyugatot hizlaljuk, legyen magyar munka, legyen igazi Nemzeti Kormány! Ha nem, csönget az IMF, viszi a házunk, visz a Hazánk…

Újra, ahogy rég

               Gyerekkorom falujában esténként nyitott ajtajú portákon ballagtak haza a tehenek, és ez minden háznál így volt. A kertből a kenyér mellé előkerült a paprika, a paradicsom., a retek, a hagyma. Tyúkok szaladgáltak  az udvaron, s a komondor álmosan pislantott rájuk. Nem tudtuk mi az a márkás ruha, nem tudtuk hogy a falubeliekkel nem csak személyesen lehet társalogni. A konyhában rádió szólt. Nem volt autó, számítógép, és boltba sem jártunk ennivalóért.

               Ma szinte orrvérzésig vásárolhatunk a marketekben, a választék végtelen. A munkahelyről haza érve, szerencsés kinek még van ilyen, kapcsoljuk a tévét, melyből ontják a gondosan megtervezett híreket. A szomszéddal is számítógépen csetelünk, s közben rágjuk a nyugatról importált csipszet.

               Buborék világunk repedezik lassan. Dráguló üzemanyag, új adók tömege, mutyik jobbról is meg balról is… és a soha fel nem vett hitelállományunk soha nem csökken, futamideje a végtelen. Ez így lett eltervezve! Ki be áll e sorba, s azt gondolja a fenntartható életszint nem saját termelésből gürcölhető ki, hanem légvár-adósságból, ígéret-hitelből, azt megfojtják lassan.

Már hadseregünk sincsen, hogy gond esetén a határon megállítaná a gonoszt. Magyar munka sincsen, lassan magyar sincsen…

Körbe ért az óra Hölgyeim, Uraim! Tovább nem billen, járása visszafelé tér. Az élettől megrogyva én belátom azt hogy jövőnk záloga nem balról, se nem jobbról ígérkezik ránk;

Mi magunk vagyunk az, ha nem hagyjuk téveszteni magunk, ha nem szomszédunk eredményét irigyeljük, hanem munkabírását, ha magyarként együtt tesszük dolgunk, és együtt vigyázzuk ami miénk, és a falun újra ahogy rég, a nyitott ajtajú portákon tehenek ballagnak haza …