Újra, ahogy rég

               Gyerekkorom falujában esténként nyitott ajtajú portákon ballagtak haza a tehenek, és ez minden háznál így volt. A kertből a kenyér mellé előkerült a paprika, a paradicsom., a retek, a hagyma. Tyúkok szaladgáltak  az udvaron, s a komondor álmosan pislantott rájuk. Nem tudtuk mi az a márkás ruha, nem tudtuk hogy a falubeliekkel nem csak személyesen lehet társalogni. A konyhában rádió szólt. Nem volt autó, számítógép, és boltba sem jártunk ennivalóért.

               Ma szinte orrvérzésig vásárolhatunk a marketekben, a választék végtelen. A munkahelyről haza érve, szerencsés kinek még van ilyen, kapcsoljuk a tévét, melyből ontják a gondosan megtervezett híreket. A szomszéddal is számítógépen csetelünk, s közben rágjuk a nyugatról importált csipszet.

               Buborék világunk repedezik lassan. Dráguló üzemanyag, új adók tömege, mutyik jobbról is meg balról is… és a soha fel nem vett hitelállományunk soha nem csökken, futamideje a végtelen. Ez így lett eltervezve! Ki be áll e sorba, s azt gondolja a fenntartható életszint nem saját termelésből gürcölhető ki, hanem légvár-adósságból, ígéret-hitelből, azt megfojtják lassan.

Már hadseregünk sincsen, hogy gond esetén a határon megállítaná a gonoszt. Magyar munka sincsen, lassan magyar sincsen…

Körbe ért az óra Hölgyeim, Uraim! Tovább nem billen, járása visszafelé tér. Az élettől megrogyva én belátom azt hogy jövőnk záloga nem balról, se nem jobbról ígérkezik ránk;

Mi magunk vagyunk az, ha nem hagyjuk téveszteni magunk, ha nem szomszédunk eredményét irigyeljük, hanem munkabírását, ha magyarként együtt tesszük dolgunk, és együtt vigyázzuk ami miénk, és a falun újra ahogy rég, a nyitott ajtajú portákon tehenek ballagnak haza …