Gondolat, a kormány melletti demonstráció kapcsán

Jó ha az embernek van miben hinnie, van miben bíznia. Jó ha az emberek hisznek a nemzetben, az egységben, az ország feltámadásában. Jó látni hogyha kell, mikor belülről és kívülről is aljas eszméket hirdető, a pénz rabbijainak ordító dühe támadja országunk, akkor az értelmes nép utcára vonul demonstrálva kiállását nemzetünk egysége mellett. És ez a lényeg.
De ez csak a kezdet.
Végig kell verekedni az elmúlt húsz év ország ellenes privatizációijainak felülvizsgálatát, felelősöket kell találni, hogy többé ne legyen ki ezt megtegye,; és olyan törvényeket kell elfogadtatni, hogy a magyar stratégiai ágazatok, energia szektor, vízgazdálkodás,    az erdők, a termőföld, soha semmilyen körülmények között ne kerülhessen külföldi tulajdonba! Ezen szerződések hatályát vesztessék, és a kiárusítókat adjuk a külföldi bitorlóknak, kérjék számon rajtuk a pénzüket. Magyarország a Nemzeté! És hiszem azt hogy a következő választások után, Fidesszel vagy nélküle, de elkezdődik a Szent Korona Országának magára találása, Isten segítse a Jobbikot ebben!

Rövid gondolat az együtt előbbre lépésről

         Hát ismét eljutottunk az IMF-ig!

Itt ez az ország, amely 20 éve még eltartotta magát, és ha kínnal, keservvel is de értéket teremtett, s voltak területek melyek megállták a helyüket a világban. De széles mosolyú igazgatóink és hamar lepaktumozó induló pártjaink  nullára privatizáltak mindent. Ma minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az idegenek gyáraiban idegen országok gazdaságát növeljük.

Szalagmunkás, bérrabszolga, határon túlra csúszó szakmunka… buborékország…

         Micsoda ellentmondás: gyárosaink sokallják a minimálbért, a papíron alig termelő ágazatokból csak csordogál a pénz a költségvetésbe, mégis orvos, tanár, hivatalnok követeli a nyugati bért!

         Követeljék! De követeljék azt is hogy legyen magyar munka a magyar munkahelyen, magyar áru a magyar üzletekben, magyar érdek a magyar kormányban. Ekkor léphetünk együtt előre a jobb fizetés, szebb jövő felé!

         Vagy van valaki ki hiszi hogy a semmiből valami lesz? A munkások, földből élők fuldokolnak az országban, a politikus jól él, az értelmiség meg követel. Inkább követeljék és tegyenek azért, kikerüljünk a kilátástalanságból, hogy megteremtődjön az alap: a magyar munka, mely eredményéből aztán orvos, tanár, hivatalnok jussa szerint részesüljön.

         Közösen, egymást nem lenézve, ha akarjuk sikerülne eltépni a láncot, mely a még most fennálló világrendhez köt minket. Legyünk, amennyire lehet, önfenntartó ország. A Nemzet minden osztálya, rétege, kasztja tudja azt hogy a többiek nélkül nincs békés jövő! Mindenki nézzen önmagába, megtesz-e mindent hogy erős talpon álljon az ország? Letudja-e győzni irigységét, igényét kiváltságaira? Emberséges tud-e lenni az embertelen világban?

         Akkor hajrá! Ne a nyugatot hizlaljuk, legyen magyar munka, legyen igazi Nemzeti Kormány! Ha nem, csönget az IMF, viszi a házunk, visz a Hazánk…

Újra, ahogy rég

               Gyerekkorom falujában esténként nyitott ajtajú portákon ballagtak haza a tehenek, és ez minden háznál így volt. A kertből a kenyér mellé előkerült a paprika, a paradicsom., a retek, a hagyma. Tyúkok szaladgáltak  az udvaron, s a komondor álmosan pislantott rájuk. Nem tudtuk mi az a márkás ruha, nem tudtuk hogy a falubeliekkel nem csak személyesen lehet társalogni. A konyhában rádió szólt. Nem volt autó, számítógép, és boltba sem jártunk ennivalóért.

               Ma szinte orrvérzésig vásárolhatunk a marketekben, a választék végtelen. A munkahelyről haza érve, szerencsés kinek még van ilyen, kapcsoljuk a tévét, melyből ontják a gondosan megtervezett híreket. A szomszéddal is számítógépen csetelünk, s közben rágjuk a nyugatról importált csipszet.

               Buborék világunk repedezik lassan. Dráguló üzemanyag, új adók tömege, mutyik jobbról is meg balról is… és a soha fel nem vett hitelállományunk soha nem csökken, futamideje a végtelen. Ez így lett eltervezve! Ki be áll e sorba, s azt gondolja a fenntartható életszint nem saját termelésből gürcölhető ki, hanem légvár-adósságból, ígéret-hitelből, azt megfojtják lassan.

Már hadseregünk sincsen, hogy gond esetén a határon megállítaná a gonoszt. Magyar munka sincsen, lassan magyar sincsen…

Körbe ért az óra Hölgyeim, Uraim! Tovább nem billen, járása visszafelé tér. Az élettől megrogyva én belátom azt hogy jövőnk záloga nem balról, se nem jobbról ígérkezik ránk;

Mi magunk vagyunk az, ha nem hagyjuk téveszteni magunk, ha nem szomszédunk eredményét irigyeljük, hanem munkabírását, ha magyarként együtt tesszük dolgunk, és együtt vigyázzuk ami miénk, és a falun újra ahogy rég, a nyitott ajtajú portákon tehenek ballagnak haza …

az új irodánk...

Kevés pénzből kevés mag vehető, de ha elszánt az ember és beosztással tud élni, évről évre nagyobb a vetett terület. A gondosság, a becsület a rossz-létet is feledtetni tudja, hiszen cél van,  s egyszer jöhet még szebb jövő!

               Azon apropó okán jutnak e gondolatok eszembe, hogy végre van irodája a városi Jobbiknak. Lehet jönnie segítséget kérőnek, véleményünkre kíváncsinak, tenni akarónak, szimpatizálónak.

Kevés pénzből ez a pici iroda lehet csak a miénk. Ígérjük mi később sem leszünk tolvaj párt. És leendő támogatóink pénzét nem magunkra, hanem a támogatandókra fordítjuk.

Délutánonként mindig van valaki a pici irodában a volt Domussal átellenben, ki meghallgatja a betévedőt…