Sikerült lepusztítanunk a lépcsőházunk. A valaha virágos kertnek beillő ablakok, a fordulókban nyújtózkodó fenyők, pálmák, anyósnyelvek a múlté. A falakról eltűntek a fényképek, s végül támadást intéztünk a lábtörlők ellen. Csupasz beton, vaskorlát és üveg. Valami abszolút igénytelenséget mutat a látvány, de nem az. Parancsszóra végrehajtott silányítás.
Persze értem én, hogy az utóbbi idők panelházi tűzesetei miatt súlyosabb szabályozásra van szükség. Értem én, csak azt nem hogy a híradások sohasem lépcsőházi tűzről értesítettek. Ezen alapon a lakásokban csak fémbútorok és fémtárgyak lehetnének, mert tűz inkább bent keletkezik... S azt is értem hogy nincs pénz a valaha olcsón és trehányul kivitelezett házak korszerűsítésére. Pedig az alumínium villanyvezeték inkább tűzveszélyes mint az anyósnyelv. És a lényeg, a munkahelyeket ígérő, ellenben pénzbehajtó kormányunktól a büntetés, mit jócskán fizethetünk akár egy lépcsőházban felejtett muskátliért is!
2012. június 5., kedd
2012. június 3., vasárnap
A "Nemzeti Összetartozás napja"
Ez olyan mint mikor a családban a gyerekek kirepülnek otthonról, külön családként élve életük. De a szülők összetartó erő, mely vonzza vissza őket mindig, ezer emlék, a szokás, és a szeretet révén. S a testvérek összefognak ha gond van, s együtt őrülnek mikor erre van ok.
Mondom olyan ez, de azért mégsem, mert ezt a családot, a Magyar Nemzetet, durván és szándékosan szakították szét! Részei sok országban külön-külön élik napjaik, idegen parancsnak engedelmeskedve, saját földjükön megtűrtként!
Itthon pedig? A Nemzeti Összetartozás napja van! Sokan ünnepelni készülnek, van hol vurstli is felállítattatik... Örüljünk? Csonkításunk bénává tett bennünket. Trianon megtörténte óriási küzdelmet, összefogást sajtolt ki a harmincas években a Nemzettől. Az ipar, az oktatás, a hadsereg hatalmasat fejlődött egy cél, a revízió érdekében. A szovjet hatalom erőszakosan törte szét az összetartozás gondolatát. S azóta is mély delíriumban alszik az ország.
1920 harangzúgását nem éleszti fel a mai kor, a templom tornyok némák maradnak, más nép fájdalmát ismétlik szüntelen az elöljárók unalomig. Pedig nekem Trianon fáj! Ezért vagyok magyar! A Nemzeti Összetartozás napja mind a 365! Ma gyász ülünk az eltemetett Szent Korona Országának sírjánál, de holnap ismét arra kelünk hogy dolgunk van: a mélyből feltámasztani azt!
Mondom olyan ez, de azért mégsem, mert ezt a családot, a Magyar Nemzetet, durván és szándékosan szakították szét! Részei sok országban külön-külön élik napjaik, idegen parancsnak engedelmeskedve, saját földjükön megtűrtként!
Itthon pedig? A Nemzeti Összetartozás napja van! Sokan ünnepelni készülnek, van hol vurstli is felállítattatik... Örüljünk? Csonkításunk bénává tett bennünket. Trianon megtörténte óriási küzdelmet, összefogást sajtolt ki a harmincas években a Nemzettől. Az ipar, az oktatás, a hadsereg hatalmasat fejlődött egy cél, a revízió érdekében. A szovjet hatalom erőszakosan törte szét az összetartozás gondolatát. S azóta is mély delíriumban alszik az ország.
1920 harangzúgását nem éleszti fel a mai kor, a templom tornyok némák maradnak, más nép fájdalmát ismétlik szüntelen az elöljárók unalomig. Pedig nekem Trianon fáj! Ezért vagyok magyar! A Nemzeti Összetartozás napja mind a 365! Ma gyász ülünk az eltemetett Szent Korona Országának sírjánál, de holnap ismét arra kelünk hogy dolgunk van: a mélyből feltámasztani azt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)