Az hogy a két "nagy" párt mögött ugyanazok a pénzügyi körök állnak tudtam, most már látszik is, hiszen egy színpadra kényszerítette őket az érdek, lenyomni a feltörekvő új erőt! Mert merik venni a bátorságot a nagyok megbízóit piszkálgatni.
Bizonyítványuk e nagyoknak kiállíttatott, hiszen eredményük igen csak látszik az ország állapotán!
És az összes lenyúlt média befolyásolt hírei kellenek, hogy látszólagos nyugalom legyen a Hazában.
De a hazugság fala már rég megrepedt, már omladozni kezdett! Már a tv2 nézőit sem tudják túlnyomórészt befolyásolni, ezt Gyöngyösi révén gerjesztett állfélelmükből kinyáladzott kérdésükre kapott válaszok aránya bizonyítja. A rózsaszín burokba tálalt állami földosztás még soha nem látott összefogásra kényszeríti a gazdákat, hiszen földet nem ők, helyben lakók kaptak, hanem idegenek, zömében kormányközeli és baráti személyek!
Félő hogy húsfeldolgozóink is kótya-vetye "cukorgyári" sorsra jutnak. A jövőre eu-s pénzből fejleszteni kívánt sertésállományunk már nem magyar cégek fogják feldolgozni!
Mikor lesz ennek vége? Nos majd ha képviselőt csak olyat választunk, ki hazafias érzelemből vállalja, extra juttatások nélkül is, hiszen ez is munka, s a munka jussát minősége szerint utólag szokás fizetni!
2012. december 7., péntek
2012. október 27., szombat
Egy év alatt százezer!
Egy év alatt százezer! Ennyi jó képességű magyar hagyta itt az országot, mert a bérből és fizetésből megélni itt nem lehet! Ha van egyáltalán munkád!
Ennyien adtak türelmi időt egy utolsó reménynek, a hangzatos ígéretek emberének szavai okozta reménynek. De a remény elszállt mint a fing! Csak bűze okoz távozásra késztetést.
Idegen hatalom jól megfizetett helytartói 22 év hazugságai után még mindig itt vannak, mellük verve bizonygatják akaratuk s jóindulatuk az országért, de melyikért is? S e kedves nép hol egyik hol másik csábításának engedve teszi őket a Haza élére. És ezzel mélyül a nyomor, a kilátástalanság, s a késztetés a távozásra... mert ez a céljuk!
Egy év alatt százezer! Ti ott kintről súgjátok az itthoniaknak: munkáért megfelelő bér jár! S ha tovább el nem hiszitek 22 év ígéreteit, legalább ne szavazzatok 22 év ígérgetőire!
Ennyien adtak türelmi időt egy utolsó reménynek, a hangzatos ígéretek emberének szavai okozta reménynek. De a remény elszállt mint a fing! Csak bűze okoz távozásra késztetést.
Idegen hatalom jól megfizetett helytartói 22 év hazugságai után még mindig itt vannak, mellük verve bizonygatják akaratuk s jóindulatuk az országért, de melyikért is? S e kedves nép hol egyik hol másik csábításának engedve teszi őket a Haza élére. És ezzel mélyül a nyomor, a kilátástalanság, s a késztetés a távozásra... mert ez a céljuk!
Egy év alatt százezer! Ti ott kintről súgjátok az itthoniaknak: munkáért megfelelő bér jár! S ha tovább el nem hiszitek 22 év ígéreteit, legalább ne szavazzatok 22 év ígérgetőire!
2012. október 22., hétfő
'56 októbere
'56 október. Milyen titokzatos és mégis megdöbbentően felemelő érzés tölt el e napok felidézésekor.
Nézek egy elsárgult újságot, Fehérvár forradalmi lapját '56 októberéből, s a fejléc mellett csak egy idézet: "Hazádnak rendületlenül / légy híve, óh magyar!"
Forradalmi ifjúság, kiket nem butított el amerikás, mindent és mindenkit összemosó, szürke egyen tömeget kreáló média. A harmincas évek öntudatos, a revízióig sikerre éhes nemzetének fiai, lányai forradalmi harcra termettek! Forradalmi harcra! Folytatni apáik útját. Megteremteni a SZABADSÁGOT! Azt a szabadságot, amit háttérmegegyezésekkel, kirakat szimpátiával kísérve vérbe folytattak világuralmi erők! Azok a világuralmi erők, akik ma sem hagyják hogy hazánkban felgyúljon a láng, hogy kezünkbe vehessük sorsunk irányítását, hogy visszavegyük elajándékozott gyáraink, földjeink, hogy tenni legyen érdemes azért mit úgy hívunk SZABADSÁG!
Október 23.-a valami kezdete volt. A fejekbe ordított e sor: "Hazádnak rendületlenül / légy híve, óh magyar!" S hívei akadtak Hazának, Nemzetnek... A halálig önzetlen hívei!
Mikor emlékezünk hőseinkre, köztük sok fehérvári mártír fiatalra, az emlékezés mögé pillantva gondoljunk arra miért is lettek ők hősök? Miért is harcoltak ők? A ma közömbös emberei közé jutva mondjuk el: A küzdelem még nem ért véget! Még nem győzedelmeskedett az Igazság! A Szabadság! Hat éve e célokért utcára vonulókat kardlapozták, s áztatta vér Pest utcáit! Ha majd húsz- harminc év múlva fiaink, unokáink szemébe nézünk, mai nagy közömbösségünk miként magyarázzuk? Megtesszük-e mit megkövetel a Haza?!
Nézek egy elsárgult újságot, Fehérvár forradalmi lapját '56 októberéből, s a fejléc mellett csak egy idézet: "Hazádnak rendületlenül / légy híve, óh magyar!"
Forradalmi ifjúság, kiket nem butított el amerikás, mindent és mindenkit összemosó, szürke egyen tömeget kreáló média. A harmincas évek öntudatos, a revízióig sikerre éhes nemzetének fiai, lányai forradalmi harcra termettek! Forradalmi harcra! Folytatni apáik útját. Megteremteni a SZABADSÁGOT! Azt a szabadságot, amit háttérmegegyezésekkel, kirakat szimpátiával kísérve vérbe folytattak világuralmi erők! Azok a világuralmi erők, akik ma sem hagyják hogy hazánkban felgyúljon a láng, hogy kezünkbe vehessük sorsunk irányítását, hogy visszavegyük elajándékozott gyáraink, földjeink, hogy tenni legyen érdemes azért mit úgy hívunk SZABADSÁG!
Október 23.-a valami kezdete volt. A fejekbe ordított e sor: "Hazádnak rendületlenül / légy híve, óh magyar!" S hívei akadtak Hazának, Nemzetnek... A halálig önzetlen hívei!
Mikor emlékezünk hőseinkre, köztük sok fehérvári mártír fiatalra, az emlékezés mögé pillantva gondoljunk arra miért is lettek ők hősök? Miért is harcoltak ők? A ma közömbös emberei közé jutva mondjuk el: A küzdelem még nem ért véget! Még nem győzedelmeskedett az Igazság! A Szabadság! Hat éve e célokért utcára vonulókat kardlapozták, s áztatta vér Pest utcáit! Ha majd húsz- harminc év múlva fiaink, unokáink szemébe nézünk, mai nagy közömbösségünk miként magyarázzuk? Megtesszük-e mit megkövetel a Haza?!
2012. augusztus 6., hétfő
Erdélyből visszatérve...
Állok a városban értetlen. Nézem az előttem álló kisfiút, ki dinnyét venne a piacon, Csíkszereda piacán. a nagy melegben biztos jól esne neki egy szelet hűtött dinnye. Kéri hát, ízes szólással, magyarul. S jő a válasz. Sötét lélekből fogant, primitív. Bennem bicskanyitogató gondolatokat ébresztve: Romániában vagyunk, kérd románul!
A székely kisváros egén még nem jelentek meg Csaba haza siető vitézei. Csak a kisfiú pislantott értetlenül körbe. -Menj fiam, kérj attól ki magyarul is fogadja... szóltam csendben, s már léptem én is tovább, mert olyan rossz ízű lett volna az a paradicsom mely az előbb még csábítón vonzott, ha itt venném meg.
Vásárhelyt egy szupermarketbe tévedtem megvenni a következő napok betevőre valóit. Minden van, ahogy már megszoktuk, nyugat szállít ide mindent, csak vásároljunk, gyarapítsuk őnyugatisága vagyonát. Nézem a hentespultban dolgozókat, s kiválasztom a szép magyar nevű leánykát, s sorra kerülve kérem amit már kinéztem. Csak románul fújja! Kérem ismét, most már mutogatva is. Valahogy csak megkapom.
Negyed évszázada járom Erdélyt. Negyed évszázada ismerem Vásárhelyt. Valaha, bolyongva utcáin, szinte nem hallottam román szót. S társaságban nem is tudtam ha volt köztünk román, mert beszélte nyelvünk jobban mint közülünk néhányan. Mondom valaha. Mert a borzalmas méretű román betelepítés átformálta Váradot, Kolozsvárt, Nagybányát. S mivel a "Csau" rendszer mindent nem végzett maradéktalanul, hát '90-ben kitalálták a pogromot Vásárhelyt. Harmincezer fiatal menekült el e helyről. 15-20 ezer leendő család, s rengeteg gyermek , kik nem itt születtek meg, hiányzik innét, hiányzik de nagyon!
Mi "itthoniak" mit adunk töltésként nekik? Folyamatosan korcs, nemzetietlen kormányokat, a padlást megtelítő ígéreteikkel. Beletörődöm módon elszenvedett ország és vagyon lopást. az anyaország lecsúszását a béka feneke alá! Pedig nem így indultunk 20 éve! Lehet-e büszke ránk az elszakított magyar? Kap-e erős támogatást ha atrocitás éri? Ha autonómiát akar?
Ha szeretnénk még hogy unokáink még nemzettestvért találjanak ott túl, akkor valami nagy változás kell hogy jöjjön itthon, mondhatnám valami nagy durranás...
A székely kisváros egén még nem jelentek meg Csaba haza siető vitézei. Csak a kisfiú pislantott értetlenül körbe. -Menj fiam, kérj attól ki magyarul is fogadja... szóltam csendben, s már léptem én is tovább, mert olyan rossz ízű lett volna az a paradicsom mely az előbb még csábítón vonzott, ha itt venném meg.
Vásárhelyt egy szupermarketbe tévedtem megvenni a következő napok betevőre valóit. Minden van, ahogy már megszoktuk, nyugat szállít ide mindent, csak vásároljunk, gyarapítsuk őnyugatisága vagyonát. Nézem a hentespultban dolgozókat, s kiválasztom a szép magyar nevű leánykát, s sorra kerülve kérem amit már kinéztem. Csak románul fújja! Kérem ismét, most már mutogatva is. Valahogy csak megkapom.
Negyed évszázada járom Erdélyt. Negyed évszázada ismerem Vásárhelyt. Valaha, bolyongva utcáin, szinte nem hallottam román szót. S társaságban nem is tudtam ha volt köztünk román, mert beszélte nyelvünk jobban mint közülünk néhányan. Mondom valaha. Mert a borzalmas méretű román betelepítés átformálta Váradot, Kolozsvárt, Nagybányát. S mivel a "Csau" rendszer mindent nem végzett maradéktalanul, hát '90-ben kitalálták a pogromot Vásárhelyt. Harmincezer fiatal menekült el e helyről. 15-20 ezer leendő család, s rengeteg gyermek , kik nem itt születtek meg, hiányzik innét, hiányzik de nagyon!
Mi "itthoniak" mit adunk töltésként nekik? Folyamatosan korcs, nemzetietlen kormányokat, a padlást megtelítő ígéreteikkel. Beletörődöm módon elszenvedett ország és vagyon lopást. az anyaország lecsúszását a béka feneke alá! Pedig nem így indultunk 20 éve! Lehet-e büszke ránk az elszakított magyar? Kap-e erős támogatást ha atrocitás éri? Ha autonómiát akar?
Ha szeretnénk még hogy unokáink még nemzettestvért találjanak ott túl, akkor valami nagy változás kell hogy jöjjön itthon, mondhatnám valami nagy durranás...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








