Oldalak

2010. július 25., vasárnap


A Jobbik székesfehérvári alapszervezete önálló polgármesterjelöltet kíván állítani, és önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon.

Ezt dr. Kummer Ákos, a székesfehérvári alapszervezet alelnöke jelentette be sajtótájékoztatón, amikor bemutatta az alapszervezet által polgármesterjelöltnek javasolt Gál Péter Pált.

Gál Péter Pál a Jobbik városi szervezetének alapító elnöke, jelenleg is önkormányzati képviselő, a vagyongazdálkodási bizottság elnöke.
Ezt követően Gál Péter Pál tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit a Jobbik választási elképzeléseiről, és ismertette a „Szent István Program” néven készülő választási programjának sarokpontjait. A Jobbik a város tradícióinak megőrzése mellett teljes szemléletváltást tart fontosnak, miközben programjában hangsúlyosan kívánja megjeleníteni az elmúlt ciklusok elszámoltatásának kérdését is.
Gál Péter Pál elmondta, ahogy Szent István erős kézzel épített egy keresztény magyar államot szinte a semmiből, úgy kell nekünk most egy erős Székesfehérvárt építenünk újra a nulláról. Hiszen a város korábbi gazdasági vezető szerepéből mára egy Csipkerózsika-álmot alvó, fejlődést nem mutató várossá silányult, miközben az elmúlt időszak hibás pénz- és gazdaságpolitikájának köszönhetően jelentős adósságállományt görget maga előtt.
Az elszámoltatást firtató újságírói kérdésre válaszolva a polgármesterjelölt elmondta, hogy e tekintetben figyelmük minden kényes vagy zavaros ügyre ki fog terjedni. Példaként a Vörösmarty Színház rekonstrukciójának, illetve a városi távhőszolgáltatás fejlesztésének magánkézbe történt kiszervezésének ügyét említette.
A Jobbik a város minden egyéni választókörzetében önálló képviselőjelöltet fog állítani, akiket még ebben a hónapban be kívánnak mutatni a közvéleménynek.
A Jobbik részletes székesfehérvári választási programja, a Szent István Program Gál Péter Pál tájékoztatása szerint augusztus első hetében bemutatásra kerül mind a sajtó, mind a választópolgárok részére.

Jobbik Magyarországért Mozgalom
Székesfehérvári Alapszervezet

2 megjegyzés:

  1. A Vörösmarty Színház jól példázza a helyzetet, a szomszédja a Magyar Király Szálló, Molnár A. közreműködésével se kismiska.

    VálaszTörlés
  2. Ahogy a művelt perzsa mondta egykoron "valóba, görög van a falóban". Hamarosan erről is fogunk írni és még sok érdekes kedves rendes emberről, aki úgy véli, a közvagyon az az övé(is).

    VálaszTörlés