Oldalak

2012. február 23., csütörtök

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja


         Azokra a megtört idős emberekre gondolok, akik valóban elszenvedték a bolsevik hatalom kegyetlenségeit, munkatáborokban, börtönökben. És azokra a megtört, ma már idős emberekre gondolok, kiknek szüleit, testvéreit, férjét, feleségét, vagy éppen gyermekét érte utol a kommunista diktatúra a saját ideológiáján kívül semmit sem engedélyező véres karma. Azokra gondolok kiknek életét fiatalon törte ketté a terror, és összeszorított fogakkal élték napjaikat várva hogy eljön az igazság napja, hogy fellélegezhet a börtönbe zárt lélek, hogy felsóhajtanak a lenyomva tartott gondolatok. Hogy megbűnhődnek e nemzet tönkre tevői, a keleti nagy vörös birodalom kiszolgálói,  a nemzet és  ősi büszke múltunk tagadói a kommunista vezetők.
         Azokra a megtört idős emberekre gondolok, kik már húsz esztendeje várják ezt, és lelkük nem nyugodhat, mert hóhéraik, eltipróik közöttünk járnak, közöttünk járnak…
         A 60-as évekkel kezdődő enyhe diktatúra, a gulyás kommunizmus több kárt okozott mint a fizikai fájdalmakkal kísért előzménye, mert lélekben törte meg a nemzetet, ki elfordult Istenétől, elfordult közösségétől, magányos lett minden tagja. De utat kell taposni a közönyben! Emlékezz, de ténykedj is hogy szebb jövőt építhessünk!
         „Ti nem azt látjátok, amit valóban láttok, hanem azt amit mi mondunk” –gondolattal itt ténykednek a kommunista bűnök elkövetői, és örökösei. És sok pénzzel, nagy médiával láttatják magukat jónak, szépnek. És elérték, micsoda gyalázat, hogy az elmúlt húsz évben háromszor szavazta e nép hatalomba őket!
         Háromszor szavazta és emelte hatalomba őket. Ezért lehet az, hogy megszűnt magyarnak lenni a gazdaság szinte minden ága! Internacionalista lelkük örömmel summázza hogy gyarmattá alacsonyították ezt az országot. Ezek a kommunista diktatúra vezénylőinek mai örököseinek bűnei! Kiknek hazanemszerető brüsszeli küldöttei hazájuk ellen szavaznak!

2012. február 18., szombat

Helyi pénz, első lépés a gazdasági válság ellen

Mintha egy alvó világban nyílna ki néhány szem.
Alvó a világ? Igen... Fásult az agy, zombiként teszi az ember a napi programot. Az Erő, mely sugall és ellenőriz, és odahat, ha valami nem tetszik neki, mindenhol ott van, teszi a dolgát ellenünk. Az Erő a pénz, a pénz mögött álló hatalom! Fenntartható fejlődést, jólétet, hosszú, békés nyugdíjkort ígérve altatta el az embereket.
Kivette a kapát a falusi emberek kezéből, eltüntette a régi kedvenc kisboltot és a piacot a városokból.  Cserébe  van meki, van tévé bugyuta sorozatokkal, van hipermarket idegen árukkal.
Háború utáni képet mutat az ország. Csak nem tényleges romokkal, hanem mind lelki, mind gazdasági lepusztulással.
A vizünk idegen cégek birtokolják, az áramot idegen vállalat szolgáltatja, telefonon idegen társaság percdíjait beszéled le, idegenek üzleteiben idegenek áruját teszed a kosaradba. De valahogy szeretnénk megélni!
És álomból nyílik néhány szem. És ébredve jönnek, beszélnek, egyelőre kevés érdeklődőnek. De mint földbe juttatott mag, kel ki a gondolat, és terjed szét lassan...
Sopron után most a Balatoniak mutatják a lehetséges utat a romokból építkezni hogy kell. A Soproni Frank, a Balatoni Korona mely lehetőséget teremt egy újhoz, egy máshoz, egymáshoz... Egy megfelelő menedzsment, melyben ott van a bizalmunk, közösséget teremt. Mert ennek  az egyénekké bomlott nemzetnek egyetlen útja lehet: közösséget teremteni, mert a közösség egy többlet!
Reméljük egyre több helyen ébrednek a régiók, és állnak talpra! És születnek kis közösségek. Aztán majd egybeforrhat ez a csonka ország újra nemzetté! Aztán újra saját vizünket isszuk, saját energiánk használjuk, saját boltjainkban saját áruinkat vesszük.
És a nemzet erős tenyerét kitartva álljt parancsol az idegen erőnek, mely ide juttatta! És a nemzet... De ne szaladjunk előre!
Kik már felébredtünk, oktassunk, beszéljünk, és mutassuk a már létező példákat, mert van! Az első lépés a gazdasági válság ellen a helyi pénz!

A témáról bővebben: http://vimeo.com/helyipenz
                                http://veddamagyart.info/egyeb/1049-hungaro-piac-helyi-penz-kozossegi-wir-svajc

2012. február 13., hétfő

Egy kis mitikus történelem

NIMRÓD
 Középkori krónikáink a magyarság első őseként a legendás Nimródot jelölik meg.
Nimród először Kézai Simon, Kún László udvari papja, 1282 körül írt Gesta
Hungarorumában lép fel a magyar történetírásban. Kézai elmondja, hogy a vízözön után
kétszázegy évvel az óriás Nimród egész nemzetségével hozzáfogott a bábeli torony
építéséhez. A nyelvzavar után Evilát földjére költözött, és ott felesége, Enéh két
ikerfiút szült neki, HUNORT és MAGYART. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló
vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Ezt a történetet több mint húsz
középkori magyar krónika megismétli, sőt még egy német krónikás is átvette.


Ki volt Nimród?

Neve már a Bibliában is szerepel, mint Noé legrosszabb fiának, Kámnak egyik
leszármazottja. A Biblia első könyve, a Genezis, ezt írja róla: "Nimród volt az első
uralkodó a földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mondás, 'Akárcsak
Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt'. Birodalmához tartozott Bábel, Erek és Akkád,
valamennyi Sinár földjén." A Genezist kb. Kr. e. 950-ben írták. Az idézett szöveg
arra utal, hogy Nimród már akkor is legendás hírű személy volt, ki már kissé
elmosódott a történelem homályában.

A modern történettudomány minden különösebb vizsgálat nélkül 'szép mesének'
nyilvánította a magyar Nimród-mondát, Kézait pedig azzal vádolta meg, hogy Nimródot
egyszerűen csak kölcsönvette az Ószövetségből, hogy a magyarságnak elfogadható
bibliai őst szerezzen.

A feltett kölcsönzésnek azonban sok akadálya van. Nimród ugyanis mint Kám
leszármazottja szerepel a Bibliában, viszont a keresztény egyházatyák, kiket Kézai
jól ismert, a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától, Jáfettől
származtatták. Ha tehát Kézai egyszerűen a Bibliából szedte volna Nimródot, az
egyház tanítása ellen járt volna el, Kám nemzetségében keresve őst nemzetének. Ezt
pedig mint katolikus pap, főként mint a király saját lelkésze, nem tehette meg.

A Biblia arról sem tud, hogy a bábeli tornyot Nimród építette volna. Viszont az
araboknak van egy ősrégi mondájuk, hogy a bábeli tornyot Nimród építette, mert meg
akarta látni Ábrahám Istenét. Hasonló mondák más népek közt is maradtak fenn
Mezopotámiában és a Közelkeleten. Ezekről azonban Kézai nem tudhatott. Honnan került
tehát ez a motívum krónikájába?

A modern bibliatudomány azt is megállapította, hogy a Genezisben Noé
leszármazottaiként szereplő személyek nem egyéneket képviselnek, hanem népeket és
országokat, s hogy az ószövetségi zsidók Kám nemzetségébe azokat a népeket sorozták,
melyek legveszedelmesebb ellenségeik voltak. Nimród a régi arab legendákban
következetesen mint Ábrahám ellensége szerepel. Minthogy Ábrahámot az arabok éppúgy
ősüknek tekintették, mint a zsidók, ez a szembeállítás arra utal, hogy Nimród népe a
szemita népeknek igen veszedelmes ellensége lehetett és felettük uralkodott is.

Nimródnak ez az ellenszenves beállítása a későbbi zsidó irodalomban is megmaradt és
a korai keresztény egyházatyák is átvették. Így pl. a 'Naftali testamentuma' című
apokrif zsidó irat az istentelen Nimródról beszél, aki a népeket Isten ellen
lázadásra vezette. Szent Izidor szerint Nimród tanította a perzsákat a tűz
imádatára, “a fekete Kus fia, fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz
tanait."



A fentiekből kitűnik, hogy Nimród a Kézai korában közkézen forgó egyházi irodalomban
egyáltalán nem szerepelt rokonszenves személyként, akit egy tisztességes katolikus
pap nemzete számára kívánatos ősnek tekintett volna. Kézai tehát nemcsak a Biblia
korában divatos értelmezésével, de egész keresztény műveltségével szállt szembe,
amikor a magyarságnak Nimródtól való származását nyíltan megvallotta.

Jellemző, hogy a Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában írt, vitába száll a
Nimród-mondával, hangsúlyozva, hogy az ellentétben áll az egyházatyák tanításával,
de amikor egy későbbi fejezetben az Árpád-ház családfáját sorolja fel, Álmos vezért
maga is Nimród egyenes leszármazottjának tünteti fel. Az Árpád-háznak tehát kellett
lenni egy hivatalos családfájának, melynek elején Nimród szerepelt, s ez még
bizonyára a honfoglalás korából, a (nyugati) kereszténység felvételét megelőző
időkből származott.